Messze, az öröké tartó Olimposz hegyének árnyékában élt egy kentaur, akit minden isten és ember nagy tisztelettel emlegetett. Ő volt Kheirón, a legbölcsebb mindközül. Míg a többi kentaur gyakran hajlott a vad életre, Kheirón a tanulásnak, a gyógyításnak és a tanításnak szentelte az életét.
Kheirón nem csupán embereket tanított, hanem a héroszok mestere is volt. Akhilleusz, Héraklész és sok más ókori hős nála tanulta meg a harcművészetet, az íjászatot és a gyógyítás mesterségét. Az éleselő elme és a gyógyító szív együtt alkotta meg azt a lényt, aki mindenkinél magasabb rendű célokat követett.
Egy nap Héraklész, az ifjú hős, véletlenül megsebesítette Kheirónt egy mérgezett nyílvesszővel. A seb gyógyíthatatlan volt, hiszen a nyíl maga Héraklész egyik halhatatlan ellenségét, a hüdra vérét hordozta. Bár Kheirón halhatatlan volt, a mérgezés hatalmas fájdalmat okozott neki, amit semmilyen gyógyító ereje sem tudott megszűntetni.
Kheirón azonban nem hagyta, hogy ez a tragédia elhomályosítsa szellemét. Tudta, hogy ha lemond halhatatlanságáról, megszabadulhat a fájdalomtól, és ezáltal másoknak is segíthet. Ezért felajánlotta Zeusz istennek, hogy cserébe az öröklétért mentse meg Prométheuszt, aki az emberiségért szenvedett láncraverve.
Zeusz elfogadta az áldozatot, és amikor Kheirón elhagyta halhatatlanságát, az istenek egy csillagképpé emelték őt az égre.
Az égen megjelenő Nyilas csillagkép Kheirónt ábrázolja, amint íjat tart a kezében. Az íj nem csupán harci eszköz, hanem a magasabb célok és az emberi fejlődés szimbóluma. Az éjszakai égen ragyogó csillagok arra emlékeztetnek bennünket, hogy Kheirón nemcsak testi, hanem szellemi és lelki tanító is volt, aki a legnagyobb áldozatot hozta meg az emberiségért.
Kheirón legendája arra tanít, hogy a legnagyobb szenvedések között is megtalálhatjuk a lehetőséget arra, hogy jót tegyünk. Az íj, amely mindig a csillagok felé mutat, arra emlékeztet bennünket, hogy bármennyire is lehúz az élet súlyos terhe, mindig kövessük a magasabb célokat.