Egy Gyermek, Aki Hisz Önmagában

Néhány gondolat még az előző bejegyzéshez.

„Minden gyermek, aki hisz magában, mögötte áll valaki, aki először hitt benne.” 

Amikor először találkoztam ezzel a mondattal, hirtelen megálltam. Magamba néztem, és azt kérdeztem: vajon az én életemben ki volt az, aki először hitt bennem? A válasz nem volt egyértelmű. Nem azért, mert nem kaptam támogatást, hanem mert sokáig nem láttam, hogy a külső biztatás mit is jelenthet valójában.

Gyermekként gyakran voltam bizonytalan, kételkedtem magamban. Előfordult, hogy a kritikák jobban elérték a lelkem, mint a dicséretek. Mégis, valahol mélyen, volt egy apró hang, amely azt suttogta: „Képes vagy rá.” De mi van azokkal, akik ezt a hangot sosem hallották gyermekként? Akiknek azt mondták, hogy „nem vagy elég jó” vagy „úgysem sikerül”?

A támogató szó ereje

Felnőttként egyre inkább hiszek abban, hogy a gyermekek számára a hit és a támogatás nem luxus, hanem szükséglet. A legfontosabb pillanatokban – egy rajz bemutatásánál, egy iskolai projekt leadásánál vagy egy sportversenyen – sokszor nem is a konkrét eredmény számít, hanem az, hogy valaki szurkoljon nekik.

Ha egy gyerek úgy érzi, hogy van valaki, aki mögötte áll, könnyebb lesz bátornak lennie, esetleg hibáznia, és újra megpróbálnia. Ez a hit olyan, mint egy erős alap, amelyre az önbizalom és az önálló döntések képessége épülhet.

Amikor nincs támogatás

A legmeghatóbb kommenteket mindig azok írják, akik gyermekként nem kapták meg ezt a támogatást. Egy mondat különösen megmaradt bennem:

„Bennem sosem hittek, de ez nem akadályozott meg abban, hogy magamat felépítsem.

”Ez a mondat rávilágít arra, hogy a belső erőt mindenki megtalálhatja magában, még akkor is, ha nem áll mögötte egy támogató közeg. Ugyanakkor az önbizalom és a motiváció ilyen módon való kialakítása hosszabb és nehezebb út. Gyakran magunkban kell újraépíteni azt, amit mások gyermekként leromboltak.

Hogyan támogathatjuk a gyermekeinket?

Szülőként, nevelőként vagy barátként talán nem is gondoljuk, mekkora jelentősége van egy-egy dicsérő szónak vagy támogató gesztusnak. Az én tanulságom az, hogy:

1. Higgyünk bennük: Még akkor is, ha néha kételkednek magukban.
2. Mutassuk meg, hogy a hibázás nem szégyen, hanem sokszor egy velejáró tényező: Nem az a fontos, hogy mindig nyerjenek, hanem hogy tanuljanak a folyamatból.
3. Legyünk ott a kritikus pillanatokban: Egy bátorító szó vagy egy kedves mosoly sokkal többet jelenthet, mint gondolnánk.

Mit tanultam?

Gyermekként talán nem mindig éreztem, hogy hisznek bennem, de felnőttként rájöttem, hogy ennek ellenére képes vagyok hinni magamban. És ez az a hit, amit tovább akarok adni – gyermekeimnek, barátaimnak, és azoknak, akiknek szükségük van rá. Mert mindenki megérdemli, hogy érezze: „Valaki hisz bennem.”