Holdra Írt Emlékek

Aria, a jóságos boszorkány különleges kapcsolata a holddal gyerekkorában kezdődött. Nagymamája, akit nagyon szeretett, megígérte neki, hogy amikor az ég magához szólítja, nem utazik túl messzire, hanem felköltözik a holdra, hogy onnan mindig láthassa a kis unokáját. Aria, akárhányszor felnézett az égre éjjelente, sosem félt, mert tudta, hogy a nagyi vigyáz rá.
Amikor álmosan aludni tért, az ablakon át bámulta a csillagok sokaságát, mint megannyi parányi ablakot, ahonnan a szeretteink visszatekintenek ránk. Bár Aria már rég maga mögött hagyta a gyermekéveit, de a nagyi meséi mindig a szívében voltak a csillagokról és a holdról. Már aprócska kislányként megtanulta ezekből a történetekből, hogy az élet végeláthatatlan ciklusokból sorozatából tevődik össze és soha semmi nem zárul le örökre, csak egy másik fázisba lép. Idővel megtanulta, hogy a ciklusok időhöz, vagy eseményhez kötöttek és lassan megértette, hogy ezek az ismétlődések alkotják magát a létezést. 

A nagyi meséiből a kislány megkedvelte a hold mesés birodalmát, és  észrevétlenül szívta magába a mesékbe rejtett bölcsességeket. Aria felcseperedett és idő közben a nagyi is a holdra költözött, de a szavai mindig ott csengtek Aria lelkében.

 „Nem fontosabb a belégzés a kilégzésnél, vagy a születés a halálnál, a fiatalság az öregségnél, nappal az éjszakánál, mert minden ciklus része egy egésznek. Minden vég, vagy befejezés után egy újabb ciklus veszi kezdetét a világ születése óta A ciklus maga az idő ami felett nincs befolyásunk. Egyetlen tulajdonunk a mindenséget megformáló pillanat amit, ha jól használunk megnyitja a csodák világát”

Aria a boszorkányok éjszakáján, és annak órájában látta meg a holdvilágot, ezért a kötődése az éjszaka birodalmához erőteljesebb volt az átlagnál. Ahogyan teltek az évek, megismerte a hold energiáit. Tudta, hogy a hold fázisai milyen hatással vannak az emberekre, ezért igyekezett felhasználni az erejét ahhoz, hogy másoknak is segíthessen általa.
A holdat a lélek fényéhez hasonlította, mely néha alig pislákol, míg máskor fényesen ragyog utatva mutatva az éj sötétjében. Szeretett a  boszorkány a hold fényben a kertjében elücsörögni a csendjében nyári éjszakákon a nagy, kényelmes karosszékében és órákon át csak bámulni a csillagokat. Ez a kis varázslatos lelki szertartásai mindig feltöltötték életerővel.

Gyerek korában sokszor beszélgetett a hold szellemével, aki, mint valami jótündér tanácsokkal látta el. Ezeket akkor még kevésbé étette, de az intelmek mélyen gyökeret vertek a lelkében. 

 „Aria, ne az igazságot, hanem a boldogságot keresd a világodban. Sokszor ez a két dolog nem kéz a kézben jár. Mit érsz azzal az igazsággal, mely bánatot és szomorúságot hagy maga mögött. Az igazság nem tesz feltétlenül boldoggá és nem biztos, hogy békére lelsz általa. A boldogság képes csak megteremteni a belső békét, egyedül ő képes az igazi megbocsájtásra és elengedésre. Az égiektől ne az igazságot és igazságosságot várd, hanem könyörületet, ha valóban boldog akarsz lenni.”

Fiatal volt még, amikor ezeket a szavakat hallotta, de ezek a gondolatok élete eligazító táblái lettek.

Egy nyári éjszakán Aria a kertjében készült egy holdszertartásra. Az újhold mindig is különleges jelentőséggel bírt a számára. A hold ezen fázisa az újrakezdésről szólt. Aria tudta, hogy ilyenkor kell elengedni a nehézségekkel teli érzelmeket, helyet teremtve ezáltal egy boldogabb jövőnek.

Ahogy az ég leengedte a fekete függönyét a világra, sötétbe borult a kis erdei tisztás is, ahol Aria háza is állt. . A boszorkány kiült a tornácra  a kényelmes karosszékbe, és mélyen belélegezte az éj friss illatát. A sötétség csendjét csak a szél susogása és a tücskök halk ciripelése törte  csak meg. Az újhold energiája egyszerre volt nyugodt  de ugyanakkor pezsgő, ígéretekkel, lehetőségekkel, hittel és reménnyel tele is egyben.
Aria lehunyta a szemét, és összpontosított. Arra fókuszált, hogy elengedje mindazt, ami már nem szolgálja őt. A múlt sérelmei, a kétségei, nehézségei, igazságtalanságai mind a felszínre törtek azáltal, hogy kinyitotta lelke kapuit. Elképzelte, miként a negatív érzések és gondolatok egy fekete füst formájában lassan felszállnak és eltűnnek az éj sötétjében. Engedte világra jönni a fájdalmát, aggódását és kétségbeesését. Nem fékezte meg sem az  érzéseivel sem a gondolataival. Az elengedés  könnyei megtisztították a lelkét.
Az üres sötétség mélyén megjelent egy apró, fénysugár. Ez volt az újhold ígérete, a remény és az új kezdetek fénye. mely ekkor már erőteljesen ragyogott. átjárva minden egyes sejtjét.
Aria ezután az új kezdetekre koncentrált. A hold segítő erejét hívta, hogy tiszta lappal indulhasson, és új terveket szőhessem.
Meditáció közben szinte eggyé válna a hold szellemével, és a lelkében meghallotta nagymamája suttogását: "mindig itt vagyok, hogy segítsek neked,  hogy megvalósítsd álmaidat és segíts másoknak is megtalálni a boldogságot. Ahogy tanítottam használd a hold kiapadhatatlan erejét."

Ez a szertartás megmutatta ismét, hogy a legerősebb erő a legmélyebb csendből, a legnagyobb fényesség pedig a legnagyobb sötétségből születik. Aria készen állt, hogy ezt az erőt magával vigye.
Aznap éjjel boldogan tért nyugovóra, tudva, hogy a hold  ereje és a nagyi emléke mindig vele lesznek és  vigyáznak rá. Aria szívében a hold és a nagyi szeretete így fonódtak össze, segítve őt az élet rögös útjain a holdra írt emlékek által ciklusokon át.